Lakossági tájékoztatás


Tisztelt Budaörsiek!

 

Bizonyára Önök is értesültek róla, hogy Budapesten a hulladékszállítást végző dolgozók bejelentés nélküli sztrájkba kezdtek. A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkavállalói ugyanis október 4-én nem vették fel a munkát, a sztrájk alapja a drasztikusan megnőtt infláció és rezsiköltségek miatti béremelési igény.

Nehezíti a szemétszállító cég dolgát az is, hogy a lakosság által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem hozzá folynak be, hanem az NHKV Zrt.-hez.  Az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest többmilliárd forinttal kevesebb forrás jutott az FKF tevékenységének finanszírozására.

A sztrájk a budaörsi szemétszállítást is érinti, bizonytalan ideig ezért elmarad Budaörsön a hulladék begyűjtése és elszállítása. A város önkormányzata tárgyalásokat folytat a BKM Zrt-vel – mely maga is keresi a megoldást – a helyzet sürgős rendezése érdekében.

Addig is, amíg a szolgáltatás helyreáll, az Önök segítségét kérjük annak érdekében, hogy városunkat ne öntse el a szemét. Kérjük Önöket, hogy

· az ingatlanoknál keletkező zöld- és szelektív hulladékot ne helyezzék ki az ingatlan elé;

· a városban található szelektív szigetekre és üveggyűjtő pontokra ne helyezzenek el szelektív, illetve egyéb hulladékot;

· a családi házas övezetekben, illetve mindenütt, ahol udvar és/vagy kert áll rendelkezésre, a kommunális hulladékot – amennyire az biztonságosan lehetséges – a szolgáltatás helyreállításáig ideiglenesen tárolják az udvaron/kerten belül.

A magunk részéről igyekszünk mindent megtenni a helyzet rendezése érdekében, a város erőforrásait is bevonva.

Kérjük a felmerült helyzettel kapcsolatos megértésüket és türelmüket!

Budaörs Város Önkormányzata

 

A Budapesti Közművek tájékoztatása a munkabeszüntetés kapcsán:



"Munkabeszüntetés

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban ma reggel előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben ún. vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött. A Társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát. A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott béremelést az infláció és a rezsi növekedés felemésztette.

A Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021. júniusában Bérpolitikai Megállapodást kötött, amely az összes Fővárosi Önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15% átlagos béremelésben részesültek 2022. január 1-jétől.

A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vad sztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek. A Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel. A BKM vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalók jelöljék ki maguk közül a választott tárgyaló delegáció tagjait. Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását.

A fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul a Társasághoz. A Budapesti Közművek többször jelezte a munkavállalók felé, hogy az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 Mrd Forinttal kevesebb forrást juttatott az FKF tevékenység finanszírozására.


Budapest, 2022. október 4." 

<https://www.budapestikozmuvek.hu/hirek/sajtokozlemeny>