Kaszálásról, fűnyírásról

Májusban sok helyen olvashatunk a Vágatlan Május vagy Fűnyírásmentes Május mozgalomról.

A „Vágatlan május” (No Mow May) mozgalom kezdeményezése Nagy‑Britanniából indult, a Plantlife természetvédelmi szervezet hívta életre 2019-ben. Célja többek között, hogy a hónap során minél több virágzó növény maradjon érintetlenül, ezzel támogatva a beporzókat a tavasz eleji, táplálékban szegény időszakban. Mára számos külföldi városban bevett gyakorlat és hazánkban is több település csatlakozott már a kezdeményezéshez, pl. Budapest, Érd, Székesfehérvár, Szentendre, Esztergom stb.

Bármely kerttulajdonos csatlakozhat a mozgalomhoz, ha májusban – vagy csapadékszegényebb éghajlatunkon akár áprilisban – nem, vagy csak részlegesen nyír füvet. A természetbarát kert kialakítása kis lépésekben is elkezdhető.

A Vágatlan Májusnak nemcsak ökológiai, hanem talajvédelmi jelentősége is hatalmas. A magasabb növényzet jobban takarja a talajt, lassítja a kiszáradást, és megtartja a reggeli párát, ami természetes vízutánpótlást jelent, kevesebbet kell locsolni. A magasabb fű kevésbé ég ki, a talaj nem forrósodik fel annyira, így a benne élő mikroorganizmusok, gombák, rovarok és egyéb élőlények nagyobb eséllyel maradnak életben, melyek a talaj egészségének alapjai.

A ritkább fűnyírás egy tudatos, természet és környezetbarát döntés lehet. Megjelenhetnek kertjeinkben a sárga pitypangok, százszorszépek, a kerek repkény lila virágai.. A biodiverzitás, a sokszínűség pedig az élet alapja. Minél többféle növény jelenik meg, annál több faj talál élelmet vagy éppen menedéket magának.

Az önkormányzati tulajdonú erdő részletek, különösen a Törökugrató alatti területek kaszálásával kapcsolatban felmerültek lakossági kérdések, aggályok, ezért kértünk egy állásfoglalást a jogosult erdészeti szakirányítótól, Dudás Pétertől. Alábbi gondolatait szeretnénk közzétenni:

„Gondolatok az erdei kaszálást és egyéb erdei állapotokat illetően.

A budaörsi önkormányzati erdőkben két erdőrészletben történik időszakos kaszálás, a 40 tag nyiladékokon illetve a 40 D erdőrészlet szegélyén és belső részein.

A kaszálás előtörténete a 90-es végére esik. Városi lakók igénye volt, hogy ne legyen „gazos” az erdő alja és széle. Akkoriban valóban derékmagasságú fű borította el a tavaszi időszakban főleg az Akácos területét.

Ennek két oka volt. A csapadékviszonyok sokkal jobbak voltak, mint az utóbbi években és az akácos, amely amúgy is később hajt, mint az őshonos lombos fák, beengedte  a tavaszi erős sugárzást.  A másik ok az volt, hogy az akác pusztulni kezdett, és a ritkás helyeken nyáron is megmaradt a fű, amely aztán a nyár végével elszáradt, lefeküdt és rendkívül veszélyessé is vált, tekintettel a fokozott tűzveszélyes besorolású, mellette álló, feketefenyő állományra.

A kaszálás emellett az erdőszegélyek esztétikai rendben tartását is jelentette.

A ritkulást (záródás hiányt) lombos fajok beültetésével lehetett orvosolni. Ez olyan sikereket hozott, hogy a talajszinten sok helyütt megjelent az optimális „nudum” állapot, azaz a növekvő fák teljesen beárnyékolták adott területrészeket. Sajnos az addigi kaszálások a pótlásként ültetett fácskákat sem kímélték. Sok fa sérült meg vagy pusztult el a „tőben rámért fűkasza csapásaitól”. Pedig az elgondolás az volt, hogy az akác soraiba ültetünk, hogy a sorközi kaszálás könnyebb és kíméletesebb legyem.

Egyébként a fűben nem volt észlelhető semmiféle fészek és állati tartózkodás nyoma, kivéve a sétáltatott kutyák „maradékait”. Az emberi szemetelés talán csökkenőben van a terület terhelése ellenére is. Megjegyzem, a nemzeti parkokban is kaszálnak, hogy fenntartsák a gyepes területet, kivéve a földön fészkelő madarak költési idejét.

A mai helyzet az, hogy az erdő területén lévő, csak avarral vagy éppen ibolyával borított területeken már nincs szükség kaszálásra. A szegélyeken, a még benapozott részeken (pl. a Játszótér környékén) még szükség lehet rá. Utóbbi helyen, sajnos, nem nagyon lehet az állomány alatt mozogni, mert sokan szabadon engedik a kutyákat, és a terület „el van aknásítva)

Egyébként a faállomány pótlásánál újabb nehézségek is megjelentek. Az utóbbi évek aszályaival már nehezen küzdenek meg a felszínközeli gyökérzettel rendelkező fafajok. Érdekes jelenség, hogy a spontán módon megjelent és évekig termő, méretes diófák szinte egyszerre pusztultak el. Ennek termőhelyi okai is vannak, mivel a dió nem eresztett karógyökeret az altalaj, alapközet kedvezőtlen tulajdonságai miatt. Az aszályok miatt a talaj felső szintje kiszáradt és a fa „szomjan halt”, pedig kitűnő dió is volt alatta még két évvel ezelőtt is. Tapasztalat és tanulság a további fafajpótlásra, hogy már olyan fafaj kiszáradása is mutatkozik, amely az alföldi területeken megállta helyét.

A fenyő állományban is mutatkozik a kiszáradás, pedig ez a telepítés idején kifejezetten jó választás volt. Ha bárki jár a tanösvényen, az láthatja, hogy az alsó szintben viszont megjelentek a lombos fajok, melyek között fás növények is vannak, főleg szél által terjesztett szárnyas magvúak. Itt már a sűrűben találhatunk állati nyomokat (rókavárat, erdei egeret, erdei pockot, madárfészket stb…) Itt a jövő a fenyő állomány ritkulása után megjelenő lombos állomány felnövése. Az egykor kiritkult gyepes helyeken már pótoltunk, főleg kőris fajokat. Különös módon megjelenek a tölgy fajok is (cser, molyhos tölgy). Ezeket csak a madarak terjeszthették. Ez is javíthatja majd az állomány állóképességét.

A távolabbi jövőről nehéz nyilatkozni. Azért is próbálkozunk és a természet is ezt tesz többféle fafajjal, hogy mindig legyen „túlélő”, akármerre is fordul a klímaváltozás folyamata.

Az erdőhöz idő, türelem és megértés kell, a többi a természet dolga!

Budakeszi, 2026. április 25.

Dudás Péter

erdőmérnök,

jogosult erdészeti szakirányító”