AKTUALITÁSOK /
Felhívás
Felhívás
A BTG az Önkormányzattal kötött szerződése alapján biztosítja a városunkban a rágcsálók elleni védekezést. Ennek keretében a közterületeken- utcákon, csatornákban- irtószeres csalétket helyezünk ki, a fogyást zónánként rendszeresen ellenőrizzük és szükség esetén pótoljuk a csalétket, új dobozokat helyezünk ki.
A rágcsálók elleni védekezésben ezen kívül a lakossági jelzések is segítségünkre vannak, így a karbantartás-jellegű kezelésen felül célzottan tudunk fellépni egy-egy gócpontban. Előfordul, hogy egy körzetben egyidejűleg több jelzést is kapunk, ilyenkor mérlegelve a helyzetet, szükség lehet egy átfogó csatornakezelésre, újabb helyszíneken több csalétkes doboz kihelyezésére.
Sajnos több jelzést kapunk, miszerint a kihelyezett csalétkes dobozok eltűnnek. Kérjük, a rágcsálóirtást végző szakember által elhelyezett dobozokat ne mozdítsák el, mert a védekezést ezzel megnehezítik.
Amennyiben élő patkányt, ill. azok jelenlétére utaló jeleket észlelnek, jelezzék a BTG felé! Mi továbbítjuk azt az alvállalkozó felé, aki rövid időn belül, akár már aznap, legkésőbb pár napon belül intézkedik.


