BTG

AKTUALITÁSOK /

Lombgyűjtés, őszi beszámoló

Fő tevékenységünk   a novemberi hetekben a lombgyűjtés volt: játszótereken, lakótelepen, parkokban a burkolatokról, gyepfelületekről sepertük és gyűjtöttük a nagy tömegben összegyűlt faleveleket. A lakótelepi járdák, lépcsők burkolatait a nedves avar által okozott csúszásveszély elkerülése érdekében takarítottuk, a gyepfelületeket pedig azért, hogy elkerüljük a fű sárgulását, berothadását. A bokrok, cserjék tövében otthagyjuk az avart, az ott téli búvóhelyet kereső sünök számára, ezen kívül a lombtakaró védi a bokrok tövét a téli faggyal szemben. A cserjealj takarítást tavasszal fogjuk elvégezni.

A lomb, avar értékes anyag, melyet érdemes komposztálni. Akinek lehetősége van rá a kertjében, egy árnyékos helyen komposztdombot kialakítani vagy komposztládát telepíteni, érdemes élni ezzel a lehetőséggel.

A szerves hulladékokban lévő tápanyagok így visszajutnak a természetbe, a talajunkba és az értékes humusz helyben marad! A kész komposzt trágyázásra kiválóan alkalmas. A komposzt javítja a talaj szerkezetét ezáltal a levegőzését is, javul a talaj hő- és vízháztartása. Csökkenthetjük a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét.  

Jogszabály szerint tilos az avarégetés, ehelyett is kitűnő alternatívát kínál a komposztálás.

Felhívjuk a tisztelt lakók figyelmét, hogy a helyi rendelet értelmében a kertes házak esetében a lakók feladata az ingatlanjuk előtti közterület rendben tartása, így a lombgyűjtés is.

Azon lakosok, akik 2025. év második félévére vonatkozóan még nem vették át a zöldhulladékgyűjtő zsákot, 1 db 9 db-os egységcsomagot jogosultak átvenni az Ügyfélszolgálaton (2040 Budaörs, Dózsa György út 21.), a készlet erejéig.

Ezen kívül még az alábbi feladatokat végeztük városunkban:

– Űrszelvény gallyazási munkák zajlottak, elsősorban a járdák, táblák, kereszteződések környezetében.

– Utcabútort javítottunk.

– Játszóeszközök ellenőrzését végeztük.

– Árkokban hordalékfogó rácsokat takarítottuk.

Budaörs, 2025. november