Arany Rózsa-díjat nyert Budaörs


Október 15-én délelőtt, Balatonfüreden osztották ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2010. évi díjait.

A díjkiosztó ünnepségre mintegy háromszázötven önkormányzat képviselője kapott meghívást.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt öt minisztérium, az Országgyűlés két bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen részt vevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írja ki.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Balatonfürednek, falu kategóriában Paloznaknak ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2011. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében.

1018aranyrozsa1

A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Budaörs, Gyula, Hidvégardó, Fehértó, Csesztve, Balatonföldvár és Bábolna kapta.

Ezt a díjat régiónkét csak az az egy település kaphatja meg, amely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

A 2010. évi versenybe 351 település jelentkezett, legtöbben Baranya megyéből (51), második helyre Borsod megye (37), harmadik helyre Veszprém megye került (32), Budapestről pedig hét kerület nevezett be.

A balatonfüredi díjkiosztó ünnepségen összesen 65 települést jutalmaztak a kiírók vagy szponzorok felajánlásaiból.

A városunknak juttatott nívós díj kiérdemlésében nem kis szerep jutott Park, és Közterület Fenntartó Részlegünk munkatársainak.

Nagyon köszönjük szakszerű és áldozatos munkájukat!

1018aranyrozsa3